A nagy utazás…

Már egy ideje kacérkodtam a gondolattal, hogy valamelyik portrémat benevezem egy külföldi pályázatra. De a tavalyi évben a kiírás még nem volt megfelelő nekem. Mivel az idén ezen is változtattak, összeszedtem minden bátorságom és  megpróbáltam, hátha…

Erről a képről van szó:

A gyermek

A gyermek

És a gyermek elindult egy nagy utazásra!

A történet röviden a következő:

Egy nagyon kedves és kalandos úton elért német hölggyel vettem fel a kapcsolatot, aki ennek a régiónak a koordinátora. A kiírásnak megfelelően ki kellett tölteni a szokásos jelentkezési lapokat, a megfelelő összeget leróni és a kért képeket a quiltről a megjelölt időpontig  részére eljuttatni.

Ő továbbította az amerikai fél felé, majd a kiírásban előre jelzett időpontra meg is érkezett a válasz: Mehet!

A neheze még csak ekkor következett, felkészíteni a nagy útra! Egy új címkét kellett  varrnom rá, mert amit eredetileg erre készítettem nem tartalmazott minden adatot, amit ők kértek, ill. természetesen magyarul szerepeltek rajta. Újabb összeg befizetése, amiben már benne van a 2010-es hazaszállítása is. A csomagolása is izgalmas volt: varrtam, sőt hímeztem neki egy “lakosztályt”, ami nem más, mint egy régebbi nagy párnahuzat átalakítva az ő összehajtogatott méretére, újabb címkével ellátva. Ezután már csak egy nagyon elegáns vízhatlan csomagolást kellett keresni, erre újabb címke.

Miután a kisdobos 4 kiállításra megy, egyfolytában pakolgatják majd ezekbe. Ezért mind úgy kellett kialakítani, hogy bírják. Hisz ezek védik majd a nagy utazások során.

A következő időpontokban és kiállításokon vesz majd részt:

1. World Quilt Show-New England: Manchester, New Hampshire:  2009 Augusztus 13. – 16.

2. Pennsylvania National Quilt Extravaganza: Oaks, PA:  2009  Szeptember 17. – 20.

3. Pacific International Quilt Festival – Santa Clara, California:   2009 Október 16. – 19.

4. Grand Finale of the 2009 World Quilt Show

Florida: West Palm Beach: 2009  November  13. – 15.

Sajnos elkísérni nem kell :O(((

A mai napig azon gondolkodom, hogy miért is jó ez nekem?! Mi a csodának öltem bele ennyi energiát, időt, stb… Miért nem elégszem meg avval, hogy otthon én mindennap láthatom?!



4 hozzászólás érkezett ehhez a bejegyzéshez

  1. Ida13

    Mert szépet alkottál.Ezt TE is tudod. Szeretnéd, ha más is láthatná ezt az alkotást és rácsodálkoznának, hogy “Te jó, ég! Ezt is ember alkotta?!” kitudja milyen nyelveken mindezt. És mert tudod, hogy ez így van jól. Gratulálok hozzá!

  2. Naturita

    Úgy gondolom, hogy önzőség lett volna, ha csak a családod gyönyörködik ebben a faliképben.
    Biztos vagyok abban, hogy a kiállítás megtekintése után sok látogató szorgosan keresi majd, hogy hol is van Magyarország.
    Gratulálok.
    Ezt a technikát is szívesen megtanulnám. Ha valahol oktatod, szóljál!

  3. admin

    Nagyon szépen köszönöm.
    Akkor most elárulom,hogy milyen önző vagyok!
    Van olyan képem, amit nem tettem fel sem itt, sem blogomba, de minden este lefekvés előtt nézegetem kicsit.

  4. Bruercsi

    Gyönyörűeket varrsz! Olyan élő ez a gyermek, hogy az megdöbbentő!!! Ezt mindenkinek látni kell, jól tetted, hogy útjára bocsájtottad! Várd majd haza nagy szeretettel!!! 🙂

Szólj hozzá Te is!

Oldalak

Témakörök

Keresés

Archívum

2021. január
h k s c p s v
« nov    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Egyebek