Kumihimo…
Nagyon jó elfoglaltságot találtam magamnak.
(Mert nekem annyi felesleges szabadidőm van!!!)
Azért is tetszett, mert ezt csendeben lehet csinálni (pl. TV nézés alatt-helyett-közben), kis helyigényű, akár utazás közben készíthető, nincs hegyes eszköz a kezemben és roppant változatos tud lenni.
Íme:
Ezt a technikát már a japánok réges-rég használták. Így készítették selyemszálakból pl. a kardok markolatának díszítését, stb.
A Kumihimo állítólag azt jelenti : fonatolt zsinór.
Ez a képen látható müa. lapocska már a mai modern kor leegyszerűsített terméke.
Ők még szépen kidolgozott, fából készült, kerek fa lapocskán dolgoztak, ami lábakon állt. Azt hívták Kumihimo marudai-nak.
Kipróbáltam, vannak olyan fonatok, amit valóban könnyebb úgy elkészíteni.
A kis átlátszó müa. ‘fánkocskák’ azért vannak, hogy a hosszú szálakat erre tekerjük fel, így nem gubancolódik össze a fonás során.
4-nek a többszöröseivel lehet dolgozni. Természetesen, minél több szállal dolgozunk, a fonatunk annál látványosabb és egyben vastagabb is lesz.
Mutatok néhány példát:
Előre bocsájtom, egy valamit nem szabad megkérdezni, hogy mi lesz belőle? Semmi, de amíg fonogattam, nagyon jól szórakoztam.
Ugyanavval a technikával készült, csak más alapanyagból.
Annyira megtetszett ez a játék, hogy szépen lassan összevásároltam minden fajta fonásra alkalmas fonalat. A lehető legváltozatosabb anyagokból, pamut műszál, zsenília…ami csak szembe jött.
Az egészhez segítséget Jacqui Carey – Creative kumihimo c. könyve adott. Még nagyon sok ötlet vár kipróbálásra.
2009. szeptember 16. szerda - 18:14
Nálad mindig valami újdonságra lel az ember!A könyvre már tudom hol lehet szert tenni,de a hozzá szükséges kumi loom-ra?
2009. szeptember 16. szerda - 18:28
Ugyanott, e-Bay. :o)))
2009. szeptember 17. csütörtök - 09:33
Nagyon klasszak, bár ezek tényleg egy kicsit olyanok, mint egy-két hímzés. Nem nagyon tudod felhasználni, de ellenállhatatlan vágyat érzel, hogy elkészítsd.
Amúgy nekem tetszenek.
2009. szeptember 17. csütörtök - 19:51
Nagyon sok érdekeset és hasznosat találtam az oldalon, köszönöm. Nagyon érdekelne engem is, hogy a kumihimozáshoz szükséges kumi loomre hol lehet rátalálni. Hol van az az ugyanott? Én Budapest közelében lakom, ott is tudsz helyet, ahol lehet kapni?
2009. szeptember 17. csütörtök - 20:49
Én az e-Bay-n vásároltam, de láttam már több kézműves dolgokkal foglakozó áruház oldalán is, pl. a Winkler iskolaszernél is.
2009. október 12. hétfő - 07:12
Én orchidea okán találtam Rád, és bekukkantottam ide is. Karácsonyra gondoltam a hugomnak, és találtam is neten egy fajtát: http://www.opitec.hu/index.php?tm=559819
Bármilyet érdemes venni, vagy ebben is van gagyi verzió is… ?
Köszi 🙂
2010. március 3. szerda - 10:42
Szia!
Innen a szomszédból-Veszprémből kérdeznélek, hogy a selyemfonalakat hogy sikerült Indiából beszerezni. A kislányom két napja nyúz a kumihimó miatt, így találtam az oldaladra. Örülök, hogy megtaláltam, így talán gyermekemnek is tudok segíteni. Várom válaszát.
Szép napot kívánok!
Edina
2010. március 3. szerda - 11:04
pl itt:
http://winkler.turbo.at/shop_hu/product_info.php?products_id=19014
levél ment.
2010. március 3. szerda - 11:06
Válasz ment az email címre.