Janome folytatás…

Még mindig csak az ismerkedésnél tartunk.

Ami még kívülről látszik, hogy van egy kisebb érintőképernyős kijelzője ill. alatta egy nagy tekerő gomb (Jog dial), amivel igen gyorsan és egyszerűen navigálhatunk a különböző funkciók és öltéstípusok között. Sokféle nyelvet ismert, de a magyart nem…így az instrukciókat nekem angolul írja.

A géphez természetesen tartozik egy lábpedál, amibe szépen felcsévélhető a saját vezetéke, így kis helyen elfér(~ne, ha szállítanám, de nem viszem sehova).

De ha valakinek ez annyira nem szimpatikus a varrás indítható egy START_STOP gombbal is. (természetesen ebben az esetben a lábpedál csatlakozóját ki kell húzni). Azt hiszem ennek a használata csak megszokás kérdése.

Ha felnyitjuk a tetejét, láthatjuk, hogy milyen sok öltést tud. Pontosan 250 félét + a három féle monogram ill. számok.

De ez így már nem igaz, ugyanis a mintákat lehet variálni. Mivel ez egy ún. computer vezérelt varrógép, mindenféle ‘trükköt’ végre tud hajtani. A minták egymással kombinálhatók, tükrözhetők ill. módosíthatók. Találtam egy két új funkciót is, amit a Bernina nem tud. Ilyen a pl. a Bridge. Erről majd később.

A gép árában benne van egy nagy akril kiegészítő asztal, ami lényegesen megkönnyíti a nagyobb darabok tűzését. Szuper! Okozhatott némi fejtörést a mérnököknek, hogy hogyan is lehet evvel együtt használni azt a kis műanyag vonalzót (sorvezető), ami erősen hasonlít egy kis hátvakaróra….

Ami nekem most komoly problémát jelent, az a cérna elhelyezése. Én általában a tűzéshez 100% Polyester  hímző cérnát használok, ami minimum 1000m-es tekercsben van.  Ez egyáltalán nem kompatibilis a géppel, ami azt jelenti, hogy nem tudom sem a belső, sem a külső cérnatartójára helyezve használni!

Vásárolható kiegészítő cérnatartó is (hátulra, kívülre , szálvezetővel) de jelenleg nincs és egy ideig még nem is várható, hogy tudok venni. Túlságosan új termék, nincs sok kiegészítő alkatrész hozzá MÉG a piacon. Ez az egyik hibája, ha valaki ilyen ÚJ masinát vesz, ezzel számolni kell.



4 hozzászólás érkezett ehhez a bejegyzéshez

  1. Mamis

    Kívánom, hogy sok örömöd leld benne, és alkoss vele sok szépet úgy mint a Berninaval!

  2. admin

    Igazán nagyon kedves vagy, igyekszem, és majd mutatom a csodákat, amit evvel alkotok.

  3. Nóra

    érdeklődve olvasom a “teszt” eredményeket, egyben a kíváncsiság furdalja az oldalamat, miért választottad a Bernina mellett.
    Egyben gratulálok is az új szerzeményedhez, varrjál vele is sok szépséget!

  4. admin

    Kedves Nóra,

    ez egy nagyon jó kérdés.
    Meglátni és megszeretni!!Tetszettek az új funkciói ill. hogy lényegesen nagyobb dolgokat is könnyebben tudok majd megtűzni. Gondolom én, azután majd elválik… Vagy csak kellett egy kis változás!:o)))

Szólj hozzá Te is!

Oldalak

Témakörök

Keresés

Archívum

2021. október
h k s c p s v
« nov    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Egyebek