Tatabánya…
és a Fekete gyémántom.
Én is készítettem egy képet, amit kis vacillálás után mégis elküldtem. A címe egy bányász dal refrénje. Az egyik bányász arcot rajzoltam, a másikat festettem. Én is úgy voltam evvel, mint az egyszeri gyerek: biztos tudok ilyent, csak még nem próbáltam. Hát most kipróbáltam, ilyenre sikerült.
De nem keseredtem el, mint azt a többi kép is mutatja.
Mindenki úgy várja az ilyen alkalmakat, hogy végre találkozhassunk a rég nem látott, vagy épp messze lakó foltos társainkkal.
A kiállított képekről már a neten mindenhol találtok jobbnál jobb képeket, azt most mellőzöm. Inkább a hangulatot szeretném picit visszaadni…
Ezt nem tudtam kihagyni.
Na, még miért jár az ember lánya ilyen helyekre? Hát hogy jól bevásároljon… Egy takaróra való anyag velem is hazajött. Sőt már félkész, de erről is majd később.






2011. szeptember 12. hétfő - 09:44
Nagyon szép. Emlék egy letűnt korszakról. Én is bányászvidékről származom, Nógrádból. Úgy köszöntünk a suliban, hogy: Jó szerencsét!!