Panettone másképpen…
Újabb ‘kincset’ találtam ma reggel. A történet ott kezdődik, hogy már több, mint egy éve nézegetem a neten a sütőformákat. Ki is néztem egyet, de itthon eddig nem találtam sehol. A tengerentúlról pedig nem éri meg megvenni, hiszen nem kicsi, fém és a szállítása sokkal többe kerülne, mint a termék ára.
A szokásos vasárnap reggeli friss piaci sétámon egyszer csak belebotlok:
Azt hiszem érthető, hogy egyből ki kellett próbálni, mert mi van ha nem „működik”?! Egyik virág, a másik csillag, a harmadik szív alakú.
Én hamar a Panettone tésztáját kerestem ki próbának, gyorsan össze is állítottam. A tésztát elfeleztem és betettem a két formába. A dagasztás után még kicsit (kb. fél órát) hagytam kelni a formában, majd sütés. Kicsit a csőbombára emlékeztetett, hiszen mindkét vége egy egy kupakkal le volt zárva.
Sütés előtt óvatosságból kicsit kiolajoztam. Féltem, hogyha nem jön ki, hogy fogom én kikanalazni. De ez nem volt gond, szépen kijött, miután hagytam kicsit hűlni.
Már csak fel kell szeletelni. Kb. 1cm-es szeleteket vágtam.
Nagyon szépek lettek. Mondhatom, rendesen elindította a fantáziámat.
Mivel a tésztában nincs sok cukor én narancsos sütőtök lekvárral fogom enni. (pont azt főztem tegnap) Remekül illik majd hozzá!
De én eredetileg is kenyeret szerettem volna ilyenben sütni. Mondjuk bekeverek egy adag kenyértésztát, harmadolom és a szívesbe paradicsomot teszek (piros), a csillagosba spenótot (zöld) , a virágos meg marad fehér. Milyen jó kis szendvicsek lesznek!!!
Karácsonyra sem kaphattam volna jobbat! :o)))
2011. november 28. hétfő - 19:04
Egyszerűen szuperek a formáid.Ráadásul a piacon vetted,nem találok szavakat.
2011. november 28. hétfő - 20:19
Kedves Zsuzsa ez valóban nagyon szuper.Kenyér tésztából nagyon mutatós igazi MAGYAR szendvicsek lesznek !
2011. november 28. hétfő - 22:23
Ha elkészülnek a kenyérkék, feltétlenül megmutatom.
2011. november 29. kedd - 21:31
Kedves Zsuzsa! Én is ilyen formákat szeretnék már régóta vásárolni.Ahol vásároltad volt még több is?Megkérhetnélek hogy vennél-e nekem és utánvéttel elküldenéd nekem? Köszönöm előre is: Ili
2011. november 29. kedd - 22:38
Kedves Ili,
mivel ez egy ún. bolhapiac, igen kicsi az esélye, hogy valaha is találok még egyszer ugyanilyen formákat.
2012. január 29. vasárnap - 12:49
Szeretnék segíteni.Én a napokban vettem ilyen sütőt Bp-en egy konyhafelszerelési üzletben./nem olcsó/
Nem tudom,hogy a címet ki lehet-e írni itt,ezért nem adom meg,de priviben mehet.
Jó sütögetést és persze öltögetést is.
Üdv:Kinga