Hosszú hétvége…
mire jó egy ilyen hosszú hétvége, hát biciklizni, pl. erre felé:
Bátran ajánlom mindenkinek. Nagyon kellemes túra volt. Gárdonytól indultunk, (az óra mutató járásával ellenkező irányban kezdtünk) Pákozd, Sukoró Velence, Agárd és vissza a kiinduló helyre. Ez most egy rövidített verzió volt, nem mentünk fel az Ingó kövekhez, ill. Sukoróra, Nadapra. Az majd egy másik túra lesz.
A tó körül rengeteg látnivaló van, csak meg kell keresni. Nekünk túl egyszerű lett volna a kerékpár úton haladni,-összevissza cikáztunk-, hol le a partra, hol feljebb. Így lett ez a kis túra kb.32 km, időben pedig – mivel minden görbe fánál megálltunk, ebédeltünk- kicsit több, mint 6 óra.
Feltekertünk ide is:
Nagyon tetszett, hogy nem csak mi döntöttünk úgy, hogy aktívan pihenünk, voltunk rendesen a kerékpár úton is.
Ezen a képen is jól látszik. Mindenki megnézte ez az emlékművet, majd lefelé gurulva eltűnt jobbra a kanyarban.
Vagy bementek ide:
vagy mentek tovább ide:
Én még sosem jártam itt, ez valahogy kimaradt az életemből, eddig!
Mindent megnéztük, végigjártunk.
Mi rendületlenül gurultunk tovább.
A képen is látszik, nem volt végig rekkenő hőség, de esni nem esett. Biciklizni tökéletes!
Helyenként (Velence) kicsit visszamentünk az időben:
Meg már ilyen is:
Nagyon élveztük ezt a kis túrát és örülök, hogy ezt választottam. Sokszor igen nehéz eldönteni: varrjak vagy menjek?
Szerencsére a két hobbi igen jól kiegészíti egymást, ha esik varrok, ha süt, megyek!