Gemenc 2013…

Mint mindegyik túránkról, erről is kismillió kép készült.

Megpróbállak megkímélni bennetek tőlük, ezért csak tényleg párat teszek fel.

Az úti cél: Keselyűs-Baja-Gemenci erdő-Keselyűs (Bárányfok)

Indulás

Vendégtúrázónk is volt, így hármasban róttuk a kilométereket az EuroVelo 6 bicikli úton! (Megjegyzem, eddig azt sem tudtam, hogy ilyen létezik)

Először átmentünk a hídon a Duna másik oldalára, majd meg sem álltunk Bajáig.

Szent László híd

Már dél volt mire ideértünk, így első dolgunk volt megkeresni a halászcsárdát, ahol ebédeltünk.

EBÉD

Azt hiszem nem okozok csalódást senkinek, halászlére vágytunk és nem csalódtunk.

csak csinosan

Nagyon praktikus volt ez a partedli…  Harcsa, ponty, törpeharcsa….volt minden…

Nem volt egyszerű tovább kerekezni, tele pocakkal. Kicsit nézelődtünk a város központjában.

sétáló utcán

Szerencsére jó időnk volt, hét ágra sütött a nap és mindenhol sok szép virágot láttam…

virágözön

vagy ilyenek

Árvácskák

Ideje volt visszaindulni, hiszen a gemenci erdőben még nem is voltunk… Hídon vissza a másik oldalra és már meg sem álltunk az erdőig.

Csend

Visszanézve az előző évi képeket az idén elég sok víz volt mindenfelé. Ebből következően szúnyog is (a vízpart közelében).

Nyárilegelő-Lassi-Malomtelelő… kék jelzésen vissza Keselyűsig.

lépcsők

Tavaly itt simán lesétáltunk a lépcsőn és a vízpart csak attól 2-3 méterre volt.

Itt a vége….

Cél

Visszaértünk az autókhoz, kellemesen elfáradtunk.

Innen még kocsival elmentünk Bárányfokra körülnézni. Megállapítottam, hogy tavaly óta itt semmi nem változott. Este úgy aludtunk, mint a bunda…



Szólj hozzá Te is!

Oldalak

Témakörök

Keresés

Archívum

2020. augusztus
h k s c p s v
« nov    
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31  

Egyebek