‘Cathedral windows’ másképpen
A csoportunkban kitaláltuk, hogy mindenki ugyanannyi és ugyanolyan anyagot kap, ki mit tud belőle alkotni.Természetesen meghatároztuk a méretet is, kb.60x60cm. Ez az én ‘variációm erre a témára’. Idővel felkerül majd az összes a csoport honlapjára. Ez egy közkedvelt minta, amit én most egy egészen más módszerrel készítettem el, mégpedig a hímzőegységgel! (Itt még nincs teljesen befejezve.Amint lesz róla egy jó kép felteszem.)
részlet
Mindenegyes kört így készítettem, először a kiválasztott mintával kivarrtam ( hímeztem) majd összeállítottam a blokot.
Mutatom képekben is, sokkal jobban érthető lesz.
A hozzávalók előre kiszabva:
- azzal kezdődik, hogy befogom a keretbe a stabilizátort. Láttam egy ötletet, hogyan lehet egy kicsit spórolni velük. A lényeg, hogy nem kell a stabilizátort a keret méretére levágni, hanem csak egy hosszabb csíkot szabjunk.
Így fogjuk be és amikor a hímzés elkészült, közvetlen mellette vágjuk el.
- Ezzel a trükkel spórolhatunk alkalmanként kb. 6-10 cm-t.
- az első mozzanat, hogy erre felrajzolja azt a körvonalat, ahova az anyagot tenni kell. A közepébe rajzol egy négyzetet, ide kell helyezni a vatelint, amit előre kiszabtunk. (Én kesztyűvatelint használtam)
- Egy kis ragasztó stift segítségével rögzítettem a vatelint és ráhelyeztem egy akkora anyagot, ami biztosan befedi a kört. Rögzíti (levarrja) ezeket.
- A blokkokból 3 féle létezik: 1. középső 2. oldal 3. sarok. Ezeket előre meg kell tervezni, melyiket hova szeretnénk, majd kiszámolni, miből mennyi kell.
- A blokk fajtájától függően kihímezzük vagy tűzzük.
Már csak a jelölésen ( amit menetközben a program felvarr a blokkra) fel kell vágni a stabilizátort és a felső anyagot ( pl. egy varratbontóval) és azon keresztül kifordítjuk. Kicsit levasaljuk és KÉSZ! Nem varrom össze, hiszen úgysem látszik. - Már nincs más hátra csak ezt ismételni annyiszor, ahány blokk szükséges a quiltünkhöz. Én ezt megtettem 50-szer. Hamar ment, hiszen egy blokk elkészítése kb. 3 perc. Ezek után már csak össze kell őket varrni. Arra kell csak figyelni, hogy mikor két blokkot egymáshoz illesztünk, a varrást nem a szélén, hanem pár milliméterrel beljebb kezdjük. Így a széthajtások során szép lesz a sarka.
- A zöldeket stipplinggel tűztem, a többire egy virág motívum került, melírozott cérnával.
Ezután már csak a gyöngyöket varrtam fel és természetesen a bújtatót hátulra.