Kezdődik…
végre itt a jó idő,- mert erre nem lehet panasz- és mi elindultunk biciklivel felfedezni az ébredő várost.
Mivel már elég régen bicajoztunk, így most nem volt konkrét útvonal, inkább csak jöttünk – mentünk.
Még a szökőkutak a téli álmukat alusszák, jól betakarva.
Még a természet is alszik, legalábbis nem nagyon látni a tavasz nyomát. De biztos vagyok abban is, hogy csak a betegek maradtak otthon. Aki tehette kint volt a szabadban, pl. az állatkertben. A rengeteg autó között épp elég volt a biciklikkel keresztül menni a park felé.
Elkészült a Viadukt felújítása is, ilyen lett:
(alulról)
Visszafelé jövet megnéztük hogy áll a mi „négyesmetrónk” építése. A város közepén egy nagy szabású átalakítással körforgalom épül aluljáróval, nem kis felfordulást okozva evvel. Ezért ha tehetjük , mi nem járunk erre, inkább megkerüljük a várost. De most direkt körbejártuk:
És itt a kedvencem:
Az összes ,- na jó kicsit túlzás-, de jó pár szocialista remekmű látható a képen. A húszemeletes, a pártház, a Hotel Veszprém, stb.
Ez a parkoló tábla véletlen itt maradt. Eleve forgalom elő elzárt terület, másrészt fizikai képtelenség lenne itt parkolni, hisz másfél méteres gödrök vannak körben. Mi biciklivel alig tudtunk ide ellavírozni.
De ha egyszer elkészül, biztosan nagyon szép és jó lesz nekünk! Addig is inkább a város szebb részeit nézzünk. Pl. alig várjuk, hogy elkészüljön a sörfőzde…:o)))
2012. március 18. vasárnap - 07:01
Az építkezéshez kitartást, a mesterekhez szerencsét kívánok!