Kalandjaink a Fertő tó körül…2.nap

Az időjárásra nem panaszkodhattunk, igen jó idő volt, sőt!!

Az úti cél Apetlonból a következő szállás volt, Neusiedel am See.

Előző este még felderítettük a környéket és felfedeztük a kis kávézót (és egyben pékséget)

Apetlon

A kép kicsivel reggel 6 után készült, beugrottunk egy kávéra. (a bolt 5,45-kor nyitott)

Nemzeti Parkban

Nem volt indokolt, de mi úgy gondoltuk belefér egy kis csavargás. Ezért a Nemzeti Park felé vettük az irányt. Szerencsére sűrűn voltak kilátók, ahonnan jól belátni a tájat.

Nemzeti Park

Ezt! Kicsit az alföldön éreztük magunkat. Amíg a szem ellát…. Azért a Bakony izgalmasabb!

Fertő tó

Aztán csak elértünk ide. Végre víz!!

Feltétlenül ki kellett menni az illmitzi kikötőbe. Átnézni a másik oldalra. Ez egy kis 6-7 km-es kis kitérő volt a computer szerint 41 fokban.

Illmitz

Na, ezt képet muszáj megmagyaráznom. Aki ismer tudja, hogy nem vagyok egy nagy ivó. De mire ideértünk ebben  hőségben már eléggé szomjas voltam. Beültünk az első büfébe és én egy ültő helyemben megittam 1 üveg (fél liter) innivalót. Aztán úgy éreztem magam, mint a mesében Tom macska, miután szitává lőtték. Minden pórusomnál kezemen , lábamon megjelentek eleinte csak kisebb izzadság cseppek, majd szépek ezek összeértek és kis patakokban folyt rólam a víz. Én meg kértem a következő üveg vizet! Aznap rekord (nekem) mennyiségű vizet ittam meg, kb. 4 litert.

Poddersdorf

Hamarosan elértük ezt a tóparti települést. Mintha csak a Balaton parton lennénk! Nagyon kellemes, szép hely, hatalmas kempinggel, stranddal és nyüzsgő ember tömeggel.

Neusiedler See

Kicsit körülnéztünk ott, majd folytattuk az utunkat a következő  úti célig Neusiedler am See-ig. A parthoz legközelebb mentünk, gyakran a szőlőben és a kukoricásban, de kiépített széles , jó minőségű bicikli utakon.

Kb. fél 9-kor indultunk és délután 4 óra körül már oda is értünk a Csárdába.

Neusiedl am See

Csendes nyugodt hely volt -MÉG- viszonylag messzebb a várostól.

2.etap

A kis kék vonal csal, mert a második napon  Apetlonból indultunk. Ma 63,25 km-t kerekeztünk, mint a térkép is mutatja, jó nagy kitérővel.

folyt. köv.



Szólj hozzá Te is!

Oldalak

Témakörök

Keresés

Archívum

2020. augusztus
h k s c p s v
« nov    
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31  

Egyebek