Maradékos blokk…
Úgy vettem észre, hogy sokaknak tetszik ez a takaró. Helyesbítek: a sok-sok maradék felhasználási módja.
Ezért megmutatom a blokkot is, amiből készült. Lépésről- lépésre…
Első lépés volt, hogy megterveztem az EQ-ban (Electric Quilt szoftverrel ) a blokkot. Ha ez megvan, innen már gyerekjáték a takaró megtervezése.
Én a csíkokat nem 45 fokban varrtam össze, csak egyenesen. Ez ne tévesszen meg senkit.
Mivel én a quilteket 3,5 cm széles csíkokkal fejezem be (szegem be) ezért ebből egy idő után már szép kis halom maradék keletkezik. Ez van, hogy fél méter hosszú, de lehet, hogy csak 5 cm. Mikor hogy. Most itt a remek lehetőség ezeket eltüntetni, ill, valami hasznosat készíteni belőle.
Kiszabtam a stabilizátorból egy 23×23 cm-es négyzetet. (hogy miért ekkorát? Hát mert ekkora sablonom van.) erre megrajzoltam az átlót és az egyik oldalon a varrásráhagyást is.
Ez azért fontos, mert azt szeretnénk, hogy a takarónál majd szépen találkozzanak a csíkok. A varrásráhagyáshoz kell illeszteni az első csíkot (erről már írtam a takarós bejegyzésemben) színével felfelé.
A varrásokat szétnyitottam, hogy ne legyen sok anyag egy helyen. Erre helyeztem rá színt színével a következő sort. A legkisebb varrásráhagyást használtam, amit a Bernina tud.
Arra kell figyelni, hogy ha egy mód van rá, az összevarrások ne találkozzanak, inkább „kötésben” legyenek.
Aztán vasalunk…(nem akarom, hogy hullámos legyen, inkább vasalok)
aztán minkét oldalra jöhet egy-egy újabb sor.
Az átlótól jobbra is és balra is 3-3 sort varrok.
Ha az előre összevarrt csíkból marad egy kevés csak elvágom egyenesen és hozzávarrom egy másikhoz. Ne vesszen kárba. Kicsit könnyebb
vele majd a tűzéskor dolgozni, ha a csúcsokba nem teszünk összevarrt darabot. Ott amúgy is sok az anyag, feleslegesen ne növeljük .
Egy vonalzóval és egy filccel megjelöltem a másik átlót és ide illesztem az előre kiszabott (16x16cm négyzetek diagonál elvágva) háromszögeket középpontosan.
Levarrom, vasalom.
Itt most egy olyan blokkot készítettem, ahol a másik oldala fekete.
Most jön a zseniális forgatható vágólap.
Két lehetőségem van, vagy körbevágom a stabilizátort és kapok egy 23×23 cm-es négyzetet.
Vagy a színére ráteszek egy kisebb pl.20×20 cm-es vonalzót, amit az átlóra helyezve vágok körbe.
Teljesen mindegy. A lényeg, hogy egyforma blokkokat készítsünk és az első varrás pont az átlóban legyen.
A többi már a fantáziánkon és a maradékainkon múlik.
Javaslat: az utolsó sorba ne kerüljön olyan szín, mint a háromszög. Ugyanis az távolabbról nézve egybeolvad vele és nem jön ki szépen a négyzet!
Már csak 47 darabot kell megvarrni a takarómhoz!
Sok sikert és kitartást kívánok hozzá mindenkinek!
2013. február 17. vasárnap - 19:40
Köszönöm szépen!
2013. február 17. vasárnap - 20:31
Nincs mit, nagyon szívesen.
2013. február 17. vasárnap - 21:30
Nagyon szépen köszönöm, ez valóban nagyon praktikus technika, maradék anyagokhoz!
2013. február 18. hétfő - 14:16
Köszönjük a leirást, meert szuper ez a technika, és nagyon mutatós, eléggé könnyü elkésziteni / azt gondolom/
2013. március 17. vasárnap - 00:28
Köszönöm szépen ezt a varrástechnikát. Én még új vagyok a foltvarrásban, de folyamatosan tanulok és mindig hasznosítom a tanultakat.
Ez nem is látszik bonyolultnak és valóban a sok megmaradt flic-flaccok így felhasználódnak.