A ‘Nincs kategorizálva’ témakör bejegyzései

Kutatásaink eredménye…

2010. január 25. hétfő

csfa_v20blogra2

Amikor nem varrogatok és hímzek, akkor már csak két lehetőség maradt:

-vagy kenyeret sütök

-vagy a családfát kutatom.

Az egyik ágat sikerült már ennyire kidolgozni és ilyen formába önteni. Sokat dolgoztunk vele és még nem tökéletes, vannak hiányzó adatok.

Tehát, a feladat adott!

Az elkövetkezendő jó pár évben még nem fogok unatkozni.  ;o)))

2009…

2009. december 30. szerda

Kicsit visszanéztem mi is foglalkoztatott engem az idei évben:

pohar– Majdnem minden hónapban szerepel egy két virág a bejegyzésekben.

– Az idén nagyon megmozgatta a fantáziámat a szabadgépi tűzéssel történő rajzol-

gatás, pl. a zenei blokkok, vagy a pillangók.

– Tavasszal szerveztünk egy alkotóhétvégét Tihanyban a csoportunkkal.

– Volt két kiállításunk, oda is csak kellett készülgetni.

– Született két baba az ismeretségünkben, így készítettem 2 baby takarót.

– Rátaláltam a kumihimora, ami egészen új tapasztalat volt.

– Újból beleástam magam (kicsit) a hímzésminták készítésének világába, tábort

is szerveztünk Sopronban.

– Megmutattam egy új ‘arcomat’, a lomin szerzett kincseimet.

– Amiről nem készült bejegyzés: a családtörténeti kutatásaim. Avagy kipróbáltam, van-e élet a foltvarrás után is.

VAN! Az ősszel bevetettem magam a levéltárba és megpróbáltam minden elérhető információt megszerezni a tágabb családomról. Hihetetlenül izgalmas! Nagyon tetszett ez a fajta kutatás, minden csütörtökömet ott töltöttem kb. 2 hónapig. (aztán elfogyott a szabadságom…:o((( ) De jövőre folytatom újult erővel. Itt Veszprém megyében már majdnem mindent átnéztem, amit lehetett. Jövőre meg kell látogatnom néhány másik megye levéltárait is.

Amíg az ősökkel foglalkoztam, szinte semmit nem varrtam. Aurora pihent, minden energiámat és gondolatomat lekötötte a sok-sok információ rendszerezése, értelmezése.

– De karácsony táján megint nekiálltam alkotni, mivel az ajándékokat én szoktam készíteni. Hogy is nézne ki, ha vásárolnék…

Aztán az ünnepek is szépen, kellemesen elteltek. Jön a kedvenc időszakom, mikor megint azzal foglalkozhatok, amivel akarok, ami érdekel és izgat.

ALKOTÁSOKBAN, ÖTLETEKBEN GAZDAG BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDENKINEK!

happy-new-year-bunny

Kumihimo…

2009. szeptember 16. szerda

Nagyon jó elfoglaltságot találtam magamnak.

(Mert nekem annyi felesleges szabadidőm van!!!)

Azért is tetszett, mert ezt csendeben lehet csinálni (pl. TV nézés alatt-helyett-közben), kis helyigényű, akár utazás közben készíthető, nincs hegyes eszköz a kezemben és roppant változatos tud lenni.

Íme:

Kumihimo
Kumihimo

Ezt a technikát már a japánok réges-rég használták. Így készítették selyemszálakból pl. a kardok markolatának díszítését, stb.

A Kumihimo állítólag azt jelenti : fonatolt zsinór. Tovább.. »

Pfaff Select 1546…

2009. augusztus 6. csütörtök

pfaff_1546v21

Pfaff Select 1546

Rá kellett jönnöm, hogy ez így nem megy tovább…hisz nem is kell nekem ennyi varrógép. A kis (panel) szobámban elég nagy az egy emberre jutó varrógépek száma. Most jelenleg 4 van, s mivel nem is használom egyiket másikat, úgy döntöttem ezt eladom.

Tovább.. »

Szombathelyi tábor…

2009. június 28. vasárnap

Kastély

Ernuszt-Szirmay Kastély

A tábor a kastéllyal szemben álló iskolában volt, de öröm volt hajnalban egy kis sétát tenni ebben a kellemes  környezetben. Most csak néhány képet mutatok minden különösebb kommentár nélkül. A varrásról majd később. Tovább.. »

Horgolt dobozka…

2009. május 27. szerda

egy doboz újjászületése

Egy doboz újjászületése

Ezt az ötletet is a neten láttam, én csak kipróbáltam. Helyesebben kipróbáltattam. Én adtam az anyagot, ill. az instrukciókat, anyukám meg szépen meghorgolgatta. Olyan lett, mint egy habos sütemény! Tovább.. »

2009.

2009. január 7. szerda

Szeretnék mindenkit megnyugtatni, akik esetleg aggódtak amiatt, hogy már több, mint 2 hete nem írtam a blogomba, ismét itt vagyok!

Mivel az idén lesz már 10 éve, hogy minden nap napi 8 órát ( vagy többet) ülök a számítógép előtt, most úgy döntöttem, hogy „szabira” megyek és látni sem akarom.

Ezt sikerült is egész jól betartanom.

A varrást sem vittem túlzásba, még olvasni is volt időm! Meg sütni-főzni, meg csavarogni….

De sajnos az új évvel a munka is megkezdődött…

Oldalak

Témakörök

Keresés

Archívum

2026. július
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Egyebek