Kalandjaink a Fertő tó körül…4.nap

Útközben

Az utolsó nap kicsit borúsra sikerült, szerencsére eső nem esett, de előkerültek a vékony pulcsik. Menet közben sok pihenőhelyen megálltunk -végül is nem kergetett bennünket a tatár- de mindig figyelni kellett arra, hogy ki ne fussunk az időből. Igen nehéz úgy tervezni, hogy nem tudjuk mi (mennyi ill. milyen út) vár még ránk. Szerettünk volna még sötétedés előtt visszaérni az autóig.

Most próbáltunk a tóhoz legközelebbi úton (ez kevésbé dimbes-dombos) haladni, hogy tudjuk tartani a tervet.

És mi következett ebből? Hogy minden faluba felfelé kellett biciklizni, ha körül akartunk nézni kicsit.

Rust

Ebben a templomban volt szerencsénk egy kis gospelt hallgatni, épp próbáltak.

A templom felől

Ez a kép ugyanakkor, ugyanolyan időjárási viszonyok között készült csak másik géppel.(az enyémmel)

Jó játék volt, mindketten vittünk fényképezőgépet és mindenki a neki tetsző dolgokat örökítette meg. Ezért volt igen nehéz dolog abból a kb. 500 képből kiválasztani néhányat ide a blogra.

Rust Rathaus

Nagyon hangulatos hely, meg kellett néznünk.

Fentről

A Halász templomból a kilátás egész más volt, érdemes volt felmenni.

Még jó pár kis faluba feltekertünk, majd le, azután fel, aztán le. Azután csak fel, fel, fel és így értünk be Sopronba.

Sopron -Tómalom

Itt kértünk egy kis telefonos segítséget, merre is induljunk. Most már óvatosak voltunk. Innen az út látszólag lefelé vezetett és mire idáig elértünk már jól meggondoltuk merre megyünk. Ne hogy feleslegesen lemenjünk, aztán meg kaptathatunk fel mégis!

 

Sopron

Sopron, Szent Mihály templom. Még egy kicsit körülnéztünk a Fő téren, aztán elindultunk vissza a “bázisra”.

befejező rész

Mint a térképen is látszik, az utolsó napra szép távolság maradt, összesen 67,13 km-t tettünk meg. Megvallom őszintén, nekem a legfárasztóbb nap az első volt. A többi már ment magától!

Nagyon tetszett mindkettőnknek, ha tehetnénk már indulnánk holnap újból. Összesen 242,4 km-t tekertünk. Nagy élmény volt és talán tettünk egy kicsit a saját egészségünkért is. Fizikailag kellemesen elfáradtunk, szellemileg pedig jól kikapcsolódtunk. Csak javasolni tudom mindenkinek!



1 hozzászólás érkezett ehhez a bejegyzéshez

  1. Nóra

    Gratulálok mindkettőtöknek,Zsuzsa!Ekkora távolságot letekerni, nekem elképzelhetetlen, pedig nem vagyok egy ” puhány” ( csak koca-bringás, mivel nekem sohasem volt..)
    Nagyon élvezetes volt olvasni az úti beszámolódat, szép helyeken jártatok! Nagyszerű, hogy ilyen egyet értésben-egészségesen tujátok eltölteni a szabdságotokat IS!

Szólj hozzá Te is!

Oldalak

Témakörök

Keresés

Archívum

2020. augusztus
h k s c p s v
« nov    
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31  

Egyebek